Quantcast
Channel: Vinolion » Gasztronómia
Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Balatoni körkép Vinolion módra

$
0
0

“Ha nyár, akkor Balaton!” – Ebben a hagyományos magyar szellemben nem vitás, hogy aki csak teheti, a növekvő hőmérséklettel egyenesen arányosan, igyekszik hosszabb-rövidebb időt a „Magyar Tenger” partjánál eltölteni.  Két csobbanás között azonban érdemes a parttól kicsit távolabb is körbetekinteni, hiszen gyönyörű helyekre és figyelemre méltó borokra bukkanhatunk.

A Balatoni borrégióhoz 6 borvidék tartozik, így akár a déli, akár az északi parton pihenünk, lehetőségekben nem lesz hiány. Az utóbbi éveken szerencsére több olyan kezdeményezés is elindult, mint például a Balatoni Kör vagy a Csopaki Kódex, melynek egyik fő célja, hogy a Balatonnál található, helyi pincék borait fogyasszuk. Erre buzdít mindenkit a Vinolion is, így a teljesség igénye nélkül, szemezgettünk az izgalmas felhozatalból!

Balatonfüred-Csopaki borvidék

Szent Donát Birtok, Csopak

A 7 hektáros birtok kiváló borai mellett az egyik fő vonzereje, éttermük, a Márga Bisztró, ahol a jobbnál jobb fogásokat olyan panorámával rendelkező teraszról fogyaszthatjuk el, ami már önmagában is szívderítő élmény.

http://szentdonat.hu/

 

Homola Pincészet, Paloznak

Homola Szabolcs, a pincészet megálmodójának és a Tokajból is ismert, Homonna Attila, a pincészet főborászának közös “műve”, amely igazán szerethetőre és minőségire sikerült. Az egyik leghangulatosabb balatoni boros programot, a Paloznaki Jazzpikniket is ennek a pincészetnek köszönhetjük.

http://homolapinceszet.hu/paloznak/

 

balaton_körkép_03

Irány a Balaton, kóstoljunk finom borokat!

Balaton-felvidéki borvidék

Kőróka Pincészet, Mindszentkálla

Kézműves borok a Káli-medencében, amelyet sokan a „Magyar Provence”-ként is emlegetnek. Egy kevésbé ismert pincészet nagy odafigyeléssel készült borai a Balaton egyik legszebb táján.

http://korokapinceszet.blogspot.hu/p/kapcsolat.html


Hertzka Birtok, Balatoncsicsó

2011-ben alapított 1,5 hektáros családi birtok, ahol határozott elképzelésekkel és igazán izgalmas borokkal találkozhatnak a borkedvelők. A pincészet folyamatosan bővíti a szőlőfajták palettáját, melyekkel céljuk olyan borok elkészítése, amelyek hűen tükrözik a termőterület adottságait.

http://www.hertzkabirtok.hu/hu/


Badacsonyi borvidék

Laposa Borbirtok, Badacsonytomaj

A borkedvelők egyik favoritja, szerethető borokkal, Laposa Bence energikus irányításával. Egyszerre van jelen náluk a generációk tudása és a fiatalos lendület, a borteraszukon garantált jó hangulattal.

http://www.bazaltbor.hu/

Bencze Pince, Szent György-hegy

Egy lelkes, tehetséges fiatal borász, Bencze István pincészete, amelyet 2011-ben alapítottak a Szent György-hegyen. Kellemes vendégházakkal várják a város zajától megpihenni vágyókat, közvetlenül a szőlőben, csodás panorámával a környékre.

http://www.benczebirtok.hu/


Balatonboglári borvidék

Gutman Borpince, Kötcse

A Balaton déli partján található pincészet, ahol egy dinamikus és elhivatott páros, Gutman László és Magasi Ágnes munkájának gyümölcsével ismerkedhetünk. Jelenleg 8,5 hektárrol készítik izgalmas boraikat, amelyeket egy közvetlen hangulatú borozgatás közben szívesen mutatnak be a vendégeiknek.

http://gutman.hu/


Somlói borvidék

Kreinbacher Birtok, Somlóvásárhely

Az egyik legmodernebb pincészet az egyik legnagyobb múlttal rendelkező borvidéken.  Aki kicsit gyakorlottabb boros, annak nem nagyon kell bemutatni a pincészetet, ahol igazán haladó környezetben kóstolhatjuk meg a boraik mellett, akár az exkluzív minőségű pezsgőjüket is.

http://www.kreinbacher.hu/

 

balaton_körkép_02

Nem csak a borok, de a táj is lenyűgözően szép a Balatonnál.


Zalai borvidék

Vinum Veress Borpince, Csáford

Több mint 20 éve családi kézben lévő pincészet, amely jelenleg már 11 hektárról gazdálkodik. A hagyományos fajták mellett, egy igazi különlegességgel, a Pintes nevű szőlőből készült borral is találkozhatunk. Ez az egyik legősibb magyar fajta, melynek a borát igazi életelixírnek tartják és csak ennél a pincénél találkozhatunk vele, így érdemes megragadni az alkalmat!

http://www.vinumveress.hu/vinumveress_hu.html

 

Te melyiket tervezed meglátogatni? 😀

 

Fotók forrása:

http://bit.ly/1SxalMf

http://bit.ly/1LmZc1F

http://bit.ly/1MD3hvL

 

A Balatoni körkép Vinolion módra bejegyzés először a Vinolion jelent meg.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Latest Images

Trending Articles